Z+D Kft.
Termékek

Sajtó sarok

2008. április 10.A fogyasztókért

Zalai Hírlap
Megjelenés dátuma: 2008. április 10.
Szerző: Horányi Árpád

Keszthely - A fogyasztók és kiszolgálóik közös érdekének érvényesülését célzó turisztikai szezonnyitó szakmai programnak adott otthont tegnap a Hotel Helikon, az önkormányzat és a Z+D Kft. szervezésében.
A Balaton-térségi turizmusban, annak kiszolgálásában érdekeltek köréből közel félezer résztvevő, mintegy negyven kiállító érkezett a rendezvényre, a kínálati bemutatók mellett kamarai, valamint ellenőrző hatósági képviseleti vezetők tartottak előadást. Az ezúttal immár második alkalommal megrendezett tavaszi találkozón házigazdaként Ruzsics Ferenc polgármester, szakmai részről Ekmann Ernő, a társrendező cég ügyvezető igazgatója beszélt a turizmus kiszolgálásában való közös érdekeltségről.
A vállalkozások gazdaságosabb működéséért kifejtett érdekképviseleti munkáról szólt bevezető előadásban Mazzag Ferenc, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Széles kitekintést adva a szolgáltatások minőségellenőrzésére, a jogszabályi követelmények betartásának vizsgálatára, közegészségügyi, élelmiszer-biztonsági, fogyasztóvédelmi, munkaügyi, vámhivatali tudnivalókról kaptak tájékoztatást a részvevők. Mindennek során elhangzott többek közt, hogy újonnan jelenik meg az egységek ellenőrzésében az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság, az ÁNTSZ komplex módon vizsgálja a működést, a fogyasztóvédelem a közelmúltbeli átszervezésének megfelelően arra fog törekedni, hogy egységes követelményrendszerben feleljenek meg az elvárásoknak a szolgáltatók.

Kapcsolódó dokumentum:

<< vissza a sajtó sarok oldalra
Kiadó!!! 2 - kicsi (120 x 60) heineken - kozepes (120 x 240) Bacardi - nagy (120 x 600) heineken - 2 - kozepes (120 x 240)