Z+D Kft.
Termékek

Sajtó sarok

2009. május 07.Összehangoltan, jó színvonalon

Keszthely - A zalai Balaton-parti vendéglátás mintegy 300 szolgáltatója vett részt a Hotel Helikonban tegnap megtartott kereskedelmi szezonnyitó rendezvényen.
A találkozó azt célozta, hogy a turisztikai fogadókészség összehangolt, jó színvonalon legyen biztosítható, ehhez a program szakmai előadásokkal, árubemutatóval járult hozzá. A város önkormányzata és a Z+D Kft. közös szervezésű, immár hagyományos eseményén Pálinkás Róbert alpolgármester a partnerségben végzett munka jelentőségét emelte ki. A minőségi árukínálat jogszabályi keretek közti forgalmazását biztosító munkáról beszélt házigazdaként Ekmann László, a rendező cég ügyvezető igazgatója, majd az ezekkel kapcsolatos súlypontokra világítottak rá a meghívott előadók.
Kamarai részről az információs, érdekvédelmi és tanácsadói segítségről esett szó, a szakhatóságok képviselői pedig elsősorban jogszabályi változásokkal összefüggésben beszéltek az aktuális tudnivalókról, érintve a fogyasztóvédelmet, az élelmiszerbiztonságot, a munkaegészségügyet. Elhangzott: az egyre nagyobb követelményeket elsősorban a fogyasztók igényességének fokozódása támasztja.

Kapcsolódó dokumentum:

<< vissza a sajtó sarok oldalra
Kiadó!!! 2 - kicsi (120 x 60) heineken - kozepes (120 x 240) Piros pöttyös - nagy (120 x 600) heineken - 2 - kozepes (120 x 240)